BNP Paribas Cardif: a tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

2024.04.25

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.

Tags : Sajtómegjelenés

BNP Paribas Cardif: Jelentősen visszaesett egy év alatt az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

2024.02.06

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló tendenciára is számíthatunk, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. A decemberben végzett felmérés szerint a megkérdezettek jóval optimistábban tekintenek a saját állásuk jövőbeli kilátásaira a megelőző év végéhez képest.

Tags : Sajtómegjelenés

BNP Paribas Cardif: Jobban bíznak a magyar dolgozók a munkahelyük fennmaradásában, mint tavaly ősszel

2023.11.07

A felmérésben megkérdezettek 2022 őszéhez képest optimistábban tekintenek az őket foglalkoztató cég jövőbeni piaci kilátásaira, ennek ellenére tavaly óta enyhén csökkent az általános bizalom azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges állásvesztés esetén az érintettek mennyire könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új pozíciót. A kedvezőtlen reálgazdasági mutatók dacára a tavalyi és az azt megelőző év azonos időszakával összevetve nincs számottevő változás a hazai munkavállalók saját munkaerőpiaci helyzetükkel kapcsolatos megítélése kapcsán, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.

Tags : Sajtómegjelenés

BNP Paribas Cardif: a magyar munkavállalók stabilabbnak érzik a munkahelyi pozíciójukat, mint egy éve

2023.07.18

A tartósan magas infláció ellenére az előző év azonos időszakával összevetve alapvetően stabil a hazai munkavállalók saját munkaerőpiaci helyzetükkel kapcsolatos megítélése. A megkérdezettek egyrészt optimistábban tekintenek a munkahelyükön belüli saját pozíciójukra, másrészt nem romlott az őket foglalkoztató cég jövőbeli fennmaradásába vetett bizalmuk. Ugyanakkor tavaly óta csökkent az általános bizalom azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges állásvesztés esetén az érintettek mennyire könnyen találnának maguknak új, a képzettségüknek megfelelő pozíciót, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.

Tags : Sajtómegjelenés

BNP Paribas Cardif: javulóban a magyar munkaerőpiac hangulata

2023.04.19

Az elmúlt év pesszimista gazdasági előrejelzései, valamint a jelentős áremelkedés ellenére összességében stabilizálódni látszik a munkavállalók saját munkaerőpiaci helyzetükkel kapcsolatos megítélése. A félévvel, illetve negyedévvel ezelőtti időszakhoz képest érzékelhetően optimistábban ítélik meg az egzisztenciális helyzetüket: egyrészt bizakodóan tekintenek az őket foglalkoztató cég jövőbeli fennmaradására és a saját pozíciójukra, illetve úgy érzik, hogy ha el is veszítenék az állásukat, akkor is könnyen, vagy nagyon könnyen találnának maguknak új, a képzettségüknek megfelelő pozíciót. A hitelfedezeti biztosítások piacának egyik vezetője, a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából az is kiderül, hogy a válaszadók közel egynegyede már rendelkezik olyan biztosítással, ami a munkahely elvesztése esetén pénzügyi segítséget nyújt.

Tags : Sajtómegjelenés

BNP Paribas Cardif: a válság ellenére csökkenőben van a magyarok munkanélküliségtől való félelme

2023.02.08

A romló gazdasági mutatók és negatív előrejelzések ellenére az őszi időszakhoz képest év végére enyhén javult a munkavállalók saját munkaerőpiaci helyzetükkel kapcsolatos hangulata. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy érzékelhetően többen tekintenek optimistán az őket foglalkoztató cég jövőbeli fennmaradására. Ugyanakkor a munkavállalók kevésbé derülátók azzal kapcsolatban, hogy amennyiben állásvesztésre kerülne sor, akkor könnyen, vagy nagyon könnyen találnának maguknak új, a képzettségüknek megfelelő pozíciót. A hitelfedezeti biztosítások terén piacvezető BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából az is kiderül, hogy a válaszadók egyötöde valószínűleg vagy biztosan kötne olyan biztosítást, ami a munkahely elvesztése esetén pénzügyi segítséget nyújt.

Tags : Sajtómegjelenés

BNP Paribas Cardif: drasztikusan visszaesett a hazai munkavállalók optimizmusa

2022.11.29

A jelenlegi geopolitikai környezet és ezzel összefüggésben a romló gazdasági mutatók már a munkaerőpiacon is jelentősen éreztetik a hatásukat. A magyar dolgozók 40%-a valamilyen mértékben aggódik amiatt, hogy egy éven belül esetleg elveszítheti az állását, ami 12%-pontos emelkedést jelent fél éven belül, derül ki a hitelfedezeti biztosítások terén piacvezető BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.

Tags : Sajtómegjelenés

BNP Paribas Cardif: jócskán visszaesett a magyar munkavállalók optimizmusa

2022.07.22

A szomszédunkban zajló orosz-ukrán konfliktus, valamint a járványintézkedések által okozott negatív gazdasági következmények és az ezzel járó bizonytalanság már a munkaerőpiacon is érezteti hatását. A munkavállalók már több mint egyharmada (36%) kezdett el aggódni amiatt, hogy egy éven belül esetleg elveszítheti az állását, ami 8 százalékpontos emelkedést jelent az előző negyedévhez képest. A növekvő bizonytalanságról árulkodik az is, hogy míg tavasszal a megkérdezettek 61%-a bízott abban, hogy több mint öt évig fennmaradhat a jelenlegi pozíciója a munkahelyén, ez az arány mostanra 53%-ra zuhant, derül ki a hitelfedezeti biztosítások terén piacvezető BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.

Tags : Sajtómegjelenés

BNP Paribas Cardif: ismét a járvány előtti szinten áll a magyar munkavállalók optimizmusa

2022.04.22

A két évvel ezelőtti kora tavaszi időszak mélypontjához képest egy fokozatosan erősödő optimizmusról árulkodik, hogy a munkavállalók közel háromnegyede (72%) már egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy egy éven belül elveszítheti az állását, emellett továbbra is rekordmagas pontszámon (63 pont) áll körükben az új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos kilátás. A megkérdezettek közel negyede (24%) egyébként már vagy rendelkezik, vagy a jövőben hajlandó lenne olyan típusú biztosítási konstrukció megkötésére, amely munkanélküliség esetén anyagilag is kisegítené, derül ki a hitelfedezeti biztosítások terén piacvezető BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.

Tags : Sajtómegjelenés

BNP Paribas Cardif kutatás: a magyar munkavállalók közel harmadát érintette leépítés, vagy megszorítás a COVID-járvány alatt

2021.11.03

A magyar foglalkoztatottak egyharmadát közvetlenül is érintette munkahelyi leépítés, illetve egyéb megszorítás a járvány első három hulláma során, derül ki a magyar jövedelempótló biztosítások piacán 45%-os részesedéssel és közel 600 ezer ügyféllel rendelkező BNP Paribas Cardif Biztosító Zrt. és a piackutatási specialista Medián közös elemzéséből. A kutatás eredményei alapján az is fontos fejlemény, hogy baj esetén a hazai munkavállalók már 70 százaléka számíthat valamilyen külső segítségre, ami 13 százalékpontos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Tags : Sajtómegjelenés